2.évad 11.rész Furcsa álmok sorozata

Sziasztok! Elsősorban bocsánatot  szeretnék kérni, hogy majdnem 3 hónapot késett a rész! Kifogásom igazából nincs, de megpróbálom bevezetni a havi egy részt (félek, a heti az számomra betarthatatlan lenne) ami viszonylag reálisnak tűnik :D Remélem tetszeni fog ez rész és jó olvasást!


Reggel, amikor felkeltem fájt a fejem és hányingerem volt. Kinyitottam a szemem és körül néztem az elsőre ismeretlennek tűnő helyen. Felültem majd talpra álltam, de egyből vissza is estem, mert megszédültem. Megpróbálkoztam újra és ezúttal sikeresen lábra tudtam állni és rájöttem, hogy Soránál vagyok. Az íróasztalon találtam egy cetlit, ami nekem volt címezve.

Miután elolvastam a lányok levelét pár percig mosolyogtam, majd lebaktattam a lépcsőn és elkezdtem fejfájás csillapítóra vadászni. Mire megtaláltam és bevettem a gyógyszert elkezdett émelyegni a hasam így magamhoz vettem egy tálat és a mosdó után kezdtem kutakodni.                Benéztem az összes szobába, de nem találtam sehol, éppen ezért amikor kijött, aminek ki kellett a tálba irányítottam. A gyomrom kiürítése után vissza mentem Sora szobájába, és rájöttem, hogy amit kerestem végig az orrom előtt volt, csak ki kellett volna nyitnom a kontaktlencsés szemecskémet. Mert, hogy a mosdó lila hajú barátnőm szobájába volt beépítve.

- Komolyan Akane? Komolyan?- kérdeztem magamtól, mert hát ki lenne jobb beszélgető társ saját magamnál?

Vissza feküdtem az ágyba és elkezdtem gondolkodni. Minden apróságról végül is időm volt tekintve, hogy minden nagyobb mozdulatnál szúrást éreztem a hasamban. Átgondolandó problémáim között ott volt természetesen a most már ex barátom, Castiel is. Jogos lenne a kérés, hogy ha tudtam volna, hogy csak pár napot tölthetek vele ismét össze-e jöttem volna vele. És a válaszom akármilyen önző is, de igen lenne. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neki és ismét arra készülök, hogy magára hagyom, de képtelen lennék a szemébe nézni és felvázolni neki a helyzetet.
Éppen elaludtam volna, amikor felfigyeltem a telefonom rezgésére Sora éjjeliszekrényén.

 

- Vajon mit akarhat?- mormogtam, még magamnak is alig hallhatóan.

Felvettem és először nem szólt bele senki és már azon voltam, hogy kinyomom, amikor beleszólt a nővérem.

- Ott vagy Akane?- kérdezte számomra ijesztően aggódó hangon.

- I.. Igen – dadogtam miközben visszatartottam egy köhögést.

- Ahogy hallom alig élsz. Mi történt?

- Csak lebetegedtem, de túl élem – köhögni kezdtem és alig tudtam abba hagyni- Legalábbis remélem- halványan kuncogtam.

- Ez nem vicces! Amúgy is, hogyan tudtál lebetegedni mikor a SZ. E- ség egyik legnagyobb előnye, hogy nem kapnak el semmilyen vírust?

Elfogott a hányinger és egy újabb köhögő roham ezért fuldokolva, szúró hassal megindultam a mosdó felé.

A wc-ben hallottam „kedves” nővérem lekezelő kérdését a kérdését a kihangosított telefonomból.  – Lennél oly kedves, hogy válaszolsz?

Hát én válaszoltam volna, ha nem kellet volna percenként sárgás slejmet okádnom a csészébe. Miközben a halálomon voltam (túlzás mindig kell) a mindig kedves Ariana letehette a telefont mivel egy idő után nem hallottam a számon kérő kérdéseket.

Azt követően, hogy valamennyivel jobban lettem visszafeküdtem az ágyba és szinte azonnal jött a biztonságot nyújtó édes álom. Na, igen szép is lett volna. Az elalvás rész tényleg hamar bekövetkezett, de az édes álom manót szerintem valaki kinyírta, mivel amint lehunytam a szemem a szeretteimet láttam megkínozva, megcsonkítva legrosszabb esetben halottan. Azt még úgy, ahogy eltudtam volna viselni, ha egy idegen bántja őket, de nem. Mindig én álltam a véres, ernyedt testük felett önelégült mosollyal a fejemen, késsel a kezemben.

Lihegve és lángoló fejjel ébredtem egy éles női hangra.

- Akane? Légy szíves mondd, hogy itt haldokolsz és nem egy teljesen idegen házába törtünk be!- mondta teljesen érzelem mentes hangon egy elsőre idegennek tűnő hang.

- Emelet!

      Magas sarkú kopogás és egy sokkal tompább „cipőzaj” kíséretében feljött Sora szobájába Ariana és az orvos, aki elvitt a táborba.

- Mi a..?- kipattantam az ágyból és kérdőn néztem a két jövevényre.

- Nyugi, azért hoztam magammal a doktort, mert aggódtam érted- mondta szemernyi megbánás nélkül.

- Aha- összefontam a kezeimet a mellem előtt és felvontam az egyik szemöldökömet- Akkor mondja meg, hogy mi a bajom!

- Rágódtál mostanában valamin?- kérdezte mosolyogva a férfi.

- Asszem- dünnyögtem az orrom alatt.

- Akkor ez lesz a rosszul léted oka- inkább saját magának jegyezte meg nem pedig nekünk.

- Ezt, hogy érti?

- Egy SZ. E. legnagyobb gyengesége az érzelmei. Ritkán betegszenek meg, de akkor olyasmi tüneteik keletkeznek, mint egy influenzásnak. Mivel mostanában sokat stresszeltél az már csak az utolsó csepp volt a pohárban, hogy felkért a nővéred a feladatra- beszéd közben vadul gesztikulált a kezeivel, de a mimikája nem tárt fel sokat abból, hogy mit is gondol valójában.

- Mindent tud?- vádlón néztem barna hajú testvéremre.

A lány aprót bólintott. – Sajnálom, de rajtad kívül csak benne bízok.

- Hát bocs, ha én utálatosnak tűnök, de maga hazudott nekem – eldőltem az ágyon, de egyből fel is kellett ülnöm, mert egy újabb rémes köhögő roham vette kezdetét.

Ariana elkezdett felém jönni, de intettem a kezemmel, hogy maradjon csak ott. Maximum két percig köhöghettem, de ez is elég volt ahhoz, hogy kimerüljek.

- Ez szívás! Életemben nem voltam még beteg. Doki!

- Igen?

- Adjon, valami gyógyszert aztán tűnjön el innen! Már az sem érdekel, hogy jutottak be..

 - Sajnálom, de erre az egyetlen gyógymód a pihenés. Akkor fog enyhülni, ha lenyugodsz legalább egy kicsit.

- Chh .. király! Most, hogy ezt tudom akár le is léphettek- a szavaimat a nővéremnek intéztem.

- De ..- mielőtt a nő folyathatta volna az orvos a vállára tette a kezét és megrázta a fejét.

- Jobbulást Akane! – mondta az orvos majd kisétált az ajtón. Ariana csak intett egyet majd ő is távozott.

- Végre egyedül!

Bebújtam a biztonságot nyújtó takaró alá és elaludtam.

Fehér ruhát viselek és egy ajtó előtt állok. Nem templom ajtó előtt tekintve, hogy sosem voltam túl vallásos, sőt egyáltalán. Nem hiszem, hogy bárki is egyengetné odafent sorsunkat, mert ha Isten vagy akár az Angyalok léteznének, nem csak álmomban viselhetnék fehér ruhát. Éppen ezért mindig is polgári esküvőről álmodoztam a szűk családi kör jelenlétében, amit egy vacsora követ és ennyi.

Belököm, az ajtót egyből megpillantom a már olyan jól ismert vörös haj koronát majd azt a szokásos vigyort az arcán.

A bevonuló zene elindultakor elkezdek lassan sétálni az anyakönyvvezető és kedvesem felé. Akár el is hittem volna, hogy ez a valóság, de az első sorban ott ült Dake, anya és Ríná is. Az összes olyan szerettem, akik miattam vesztették életüket.

Odaérek a páromékhoz és belecsúsztatom a kezem a fiú kinyújtott tenyerébe. Az asszony, aki az esküvőnket vezényelte elkezdte a beszédét.

„Kedves Jegyespár!

A mai napon, esküvőjük napján, nemcsak két ember élete kötődik majd össze, hanem két családé is. Megjelent vendégeikkel együtt valamennyien átérezzük az Önök örömmel teli boldogságát. Felnőtté válásuk első nagy döntését hozták meg akkor, amikor szerelemmel a szívükben megjelentek előttem azzal a szándékkal, hogy egymással házasságot kössenek.”

Elmondja a beszédet és nekünk addig nincs is túl sok szerepünk, amíg a bűvös „Igenekre” nem került a sor.

„Felteszem tehát Önöknek a kérdést, melyre kérem, határozott igennel válaszoljanak! Kijelenti-e Ön Akane Snow hogy az itt jelenlévő Fujita Castiellel házasságot köt?”

„Igen!” –válaszolom boldogságtól remegő hangon.

„Kijelenti-e Ön Fujita Castiel hogy az itt jelenlévő Akane Snow-val házasságot köt?”

„Hogy a viharba ne?” –mondta határozottsággal a hangjában, de a szemében látom a vége láthatatlan szerelmet, amit csakis irántam érez.

„Egybehangzó igen kijelentésük alapján megállapítom, hogy Akane Snow és Fujita Castiel a törvény értelmében, házastársak.” - elindul az aláíró zene majd a nő folytatja- „A házassági anyakönyv aláírására elsőként a kedves feleséget kérem…”

Aláírom a papírt és átnyújtom a tollat kedvesemnek és ekkor olyan dolog történt, amire még álmomban sem számítottam volna. A tollat csontig belenyomom a fiú kezébe miközben ártatlanul mosolygok. Lassan benyúlok a szoknyám alá és a harisnyámból kihúzok egy régi revolvert és a meglepett anyakönyvvezetőre fogom, és gondolkodás nélkül elsütöm a fegyvert. Rám és férjemre fröccsen szegény nő vére. A násznép felé fordulok és ráfogom a pisztolyt az anyukámra majd így szólok.

„Úgy néz, ki ismét én oltom ki az életed” –eszelősen rávigyorgok és lövök.

Mindenki erre a sorsra jut egytől egyig és az összes jelenlévőhöz van legalább egy mondatom. Végül a vörös hajú férfihoz fordulok és közelebb lépek hozzá, majd csókot lehelek az ajkára és a szívéhez tartom a fegyvert.

„In aeternum, te amo!”¹-súgom fülébe mielőtt meghúzom a ravaszt.

„Ne..” –próbálkozott, de már késő volt. Kezemhez szerelmem vére tapadt.

És ekkor végre felébredtem végre a borzalmas álomból. Egy viszonylag gyenge kéz ölelt magához, de még ez is elég volt ahhoz, hogy azt higgyem az álom valóság volt. Belehajtottam a fejem az ismeretlen vállába és csak sírtam, sőt sokkal inkább zokogtam.

- Bocsáss meg! Bocsáss meg! Kérlek, szépen ne haragudj! Ne hagyj egyedül! Könyörgöm Castiel ne hallj meg!!

- Hát a helyzet az, hogy én nem Castiel vagyok, hanem Sora, de ha akarod gyors össze dobok a kedvedért egy Pávián Segg Hajú cosplayt ha az jobb kedvre derít- a lány eltolt magától letörölte a könnyeimet és rám kacsintott.

- Esküszöm Sora, ha most fiú lennél beléd esnék- apró mosolyra húztam a számat.

- Elhiszem, na de most mesélj! Mi történt? Mert az nem fair a legjobb barátnőddel szemben, hogy arra kell haza jönnie, hogy álmodban sírsz.

Elmeséltem neki a napomat az álmom részletezésével. A végén átölelt és csak így ültünk órákon keresztül.

_{1: „In aeternum, te amo!” Latinul ezt jelenti Google Fordító szerint: Örökké, szeretlek!}

2.évad 10.rész Cím:Még több "Hogy heee???" érzés

Egy ideig csak álltam és néztem ki a fejemből.Egy idő után ezt megelégelhette a Főnök....akarom mondani Ariana,mert elkezdett rázogatni.

-Mi?Mi van?Miért rázogatsz?-értetlenül néztem a szemébe.

-Mert vagy 10 perce szólítgatlak és egyszer sem mutattál élet jelet-unottan nézett végig rajtam.

-Bocs..mit is mondtál mielőtt elkalandoztam?

-Azt,hogy a nővéred vagyok-dörzsölgette idegesen az orrnyergét.

-De ez,hogy lehetséges?Rólad nem mondott semmit az a tudat alatti izé...

-Milyen tudat alatti izé?-jogosan nézett rám furcsán.

-Mielőtt elmentem Dr.Farazie-hez,azelőtt nem sokkal tűnt el az emlékeimet elzáró hegem.Amikor ez megtörtént egészen a születésem napjáig ugrottak be emlékek.De a teljes igazságot egy ilyen tudatalatti valamitől tudtam meg.

-Ja igen tudom.Valószínűleg nektek nem mondták el,de nekünk SZ.E-knek egészen rendkívüli memóriánk van.Vannak akik újra élik az egész életüket amikor elveszti a hatását a szérum,de vannak akik az elméjük kivetülés szerűen megalkot egy embert és ő magyarázza el a helyzetet.Te az utóbbiakhoz tartozol.

-Na és akkor,most válaszolnál a kérdésemre?Miért nem emlékszem rád?

-Mert a tábor előtt soha nem láttál,még csecsemőként sem.

-És..-elgondolkodtam rajta,hogy meg-e merjem kérdezni,de végül arra jutottam,hogy talán nem lesz mérges amiért ennyit kíváncsiskodom-és hol voltál amikor én megszülettem?

 *Visszaemlékezés*

Akkor voltam 2 éves.Anyáék nem vittek magukkal az intézetbe,hanem otthon hagytak a dilis nagyinkkal.Kisgyerek lévén nem fogtam fel sokat az egészből csak annyit,hogy anyu és apu otthon hagytak egy ijesztő nénivel.Folyamatosan sírtam és mivel panelban laktunk folyamatosan jöttek a panaszok a szomszédoktól.Úgy volt,hogy a szüleink egy hónap elteltével hazajönnek,de nem.Ezért a Nagymama úgy döntött,hogy elköltözünk messze a szülővárosomtól,mert úgy vélte,hogy valami rossz történt anyuékkal és nem akarta,hogy kitudódjon nem te vagy az egyetlen gyereke Anna és Peter Snow-nak.

Egy szép napos tavaszi délutánon.....na jó nem.Ebből annyi igaz,hogy tavasz volt.Szakadt aznap a hó és dermesztő hideg is uralkodott.Nos akkor jött egy levél,aminek a tartalmáról nem sokat tudok,mivel soha sem olvastam.Csak annyit tudok,hogy a nagyi mire végig olvasta már szinte zokogott.Nem nehéz mondjuk kitalálni,hogy mi állt benne,mivel másnap egy vonaton ültem a mama társaságában.Feltételezem,hogy azt írták neki,hogy meghalt a lánya és a veje,valamint eltűntél és helyetted vigyen el engem meg valami fenyítés mert az nagyon megy nekik.

Amikor odaértünk az állomáson három elegánsan öltözött férfi várt ránk.Nagyi odaadott nekik és elment.Elvittek valami furcsa helyre ahol még aznap beadták azt a furcsa szert.Azt tudni kell,hogy azt a szart újszülöttekre tervezték így én órákig szenvedtem.Először azt éreztem,hogy a testem minden pontja lángol,majd mintha tűket döfködtek volna mélyen a húsomba,végül mintha apró sejtekre szedtek volna majd újra összeraktak,de nem minden sejt a sajátom.

 *Visszaemlékezés vége*

-Hát...ez...-dadogtam mivel nem tudtam erre mit mondani.

-Durva?Igen az volt ráadásul még csak 2 éves voltam-furcsa mosolyra húzta a száját aminek okát nem igazán értettem.

-De egy valamit nem értek...

-Mégpedig?-összeráncolta a homlokát.

-Miért mondod ezt el nekem?Mármint örülök meg minden,hogy megismerem a nővérem de mostanra te irányítod ezt az egészet nem?

-Nem,én csak a kiképzést felügyelem ami az után történik már nem az én dolgom.

Már épp készültem ráförmedni amiért ilyen szívtelen amikor folytatta.

*Visszaemlékezés*

Amikor betöltöttem a hetet folyamatosan edzenem kellett,éjjel-nappal.Nem értettem az egészből csak annyit,hogy a nagymamám odaadott ezeknek a furcsa embereknek akik nem tudnak egyedül megcsinálni semmit ezért rám sózzák az ő dolgukat.Akkoriban egyre többet gondoltam a szökésre.Végül el is szöktem de vissza  is vittek. Persze nem csak egyszer próbálkoztam,de mindig elkaptak.Az utolsó próbálkozásomnál megelégelték,ezért bezártak egy szobába három napig ahol csak egy ágykeret volt más semmi.A falak fehérek voltak,de fényforrás semmi.Ez alatt a pár nap alatt nem kaptam semmilyen folyadékot vagy ételt.Amikor végre kiengedtek már nem érdekelt tényleg semmi,csak,hogy végre elmehessek onnan,ezért tovább próbálkoztam a szökéssel.

Amikor betöltöttem 17-et áthelyeztek a jelenlegi pozíciómba,mondván így elmehetek,de vissza kell mennem felügyelni és parancsokat osztani.Tetszett az ajánlat,úgyhogy elfogadtam.Később kiderült,hogy küldhetek terepre embereket így aki elég ideje tartózkodott a táborban elküldtem és soha nem hívtam vissza.Akinek volt egy kis esze felkereste a szeretteit vagy tovább lépett.Épp mint te.

*Visszaemlékezés vége

-Ho...honnan...

-A hülye is látja,hogy sokkal jobb a kedved mostanában-forgatta a szemeit.

-De nem értem...ha direkt küldtél el,akkor miért jött utánam Viktor?-alig hallható undorral ejtettem ki a fiú nevét.

-Ő erőltette,hogy utánad akar jönni.Én elleneztem de addig nem hagyott békén amíg nem engedtem.

-Szuper...

-Na mi van?Össze kaptatok az öribariddal?-gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Egy "öribari" nem kap le a pasid előtt-idegesen beletúrtam a hajamba.-Na,de most már igazán rátérhetnél a lényegre!

-Rendben-sóhajtott majd folytatta-Azért hívtalak ide,hogy elmondjam a SZ.E-k legfontosabb képességét.

-Mégpedig?-felvontam a szemöldökömet.

-Érzelem változtatás-amikor kétkedően néztem rá folytatta-Például a szeretetet gyűlöletté tudod alakítani,a szerelmet pedig közömbösséggé.

-Te nem?

-Én nem teljesen vagyok SZ.E,mivel nem azonnal a születésem adták be azt az izét.

-Aha...És miért akarod,hogy megváltoztassam az érzéseimet?-kérdeztem egy kevés kétségbe esettséggel a hangomban.

-Figyelj!Nem kérném ezt ha nem lenne fontos.A vezetőség kezd gyanakodni rám,amiért sosem hívom vissza az embereket.Ezért hamarosan egy ember gyakorlatként valakit ki kell választanom,hogy támadja meg Castielt de csak akkor amikor vele leszel.Ha úgy próbálod megvédeni,hogy szerelmes vagy belé nem biztos,hogy sikerrel jársz.És ha nem sikerül akkor megfognak ölni és én nem tehetek majd ellene semmit.

Sokáig csak álltam.Nem tudtam,hogy mit gondoljak erről az egészről.Nem akartam elveszíteni a újra Castielt,de be kellett vallanom,hogy tényleg nem tudnám megvédeni.Éppen ezért beleegyeztem.

Amikor már úton voltunk vissza a kávézóhoz még kérdeztem valamit.

-Ariana?-félve néztem rá.

-Igen?

-Kit fogsz küldeni,hogy megtámadjon minket?

-Alexy-t.

-Köszönöm-hálásan rá mosolyogtam.

-Nem voltam melletted egész életedben.Ideje nagy testvérként viselkednem-széles vigyorra húzta a száját.

Amikor odaértünk a kávézóhoz,megöleltük egymást és elindultunk a saját útvonalunkon.

Amikor Sorához értem,csengettem de senki sem nyitott ajtót ezért beengedtem magam.

-Hahó!Sora itthon vagy?-kiabáltam amikor átléptem a küszöböt.

-Gyere fel az emeletre a többiek már itt vannak!-jött Sora hangja odafentről.

Meglepetten fogtam fel,hogy nem azt mondja,hogy "Asumi már itt van!" hanem,hogy többiek.Minden esetre felmentem és benyitottam abba a szobába ahonnan zajok szűrődtek ki.

Sora szobája fehér volt és narancssárga.Az ajtóval szemben egy nagy ablak,alatta pedig egy íróasztal,amin egy laptop volt.Tőlem balra volt el a gardrób,jobbra pedig egy ágy helyezkedett el sárga ágyhuzattal és sok párnával,mellette pedig egy éjjeli szekrény.

Az ágyon Sora,Asumi és.....és Nana ült.A fehér hajú lány kissé meglepődhetett amikor meghallotta a hangom mert amikor beléptem földön ülve röhögött.
-Sziasztok!-köszöntöttem őket.
-Hali!-mosolygott rám Asu.
-Szia!-üdvözölt Sora is.
-Szia...őőő...hogy is hívnak?Bocsi szörnyű a név memóriám.
-Semmi baj-mondtam teljesen őszintén.
Mielőtt folytattam volna ránéztem a másik két lányra akik mosolyogva bólintottak.
-Akane vagyok-a valódi nevemet olyan nehéz volt kiejteni,hogy azt hittem nem tudom majd kiejteni.-Nagyon örülök,hogy újra látlak Nana!
A lány először hitetlenkedve nézett rám de miután végig mért,a szája elé kapta a kezét és sírni kezdett.Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel így leguggoltam és szorosan megöleltem.

Egy idő után eltoltam magamtól.

-Hol voltál?Miért hagytál csak úgy itt minket?Miért nem adtál magadról élet jelet csaknem három évig?És mi a fenéért kék hajad?-az utolsó kérdés végén elnevette magát.

-Tudod mit?Én haza ugrok pár cuccért,addig a többek elmondják-a mondat végénél már hátráltam,és amikor az ajtóhoz ért a hátam kinyitottam majd ki is léptem.

-Ilyen tekinteteben nem változott-csíptem még el Nana mondatát.

Amikor haza értem egyből a szobám felé vettem az irányt ahol előtúrtam a pizsim meg vettem ki néhány ruhát a gardróbomból és bele dobtam egy táskába őket.

Mire vissza értem már nem volt akkora hangzavar mikor eljöttem.Mikor beléptem a hálószoba ajtón egyből kaptam egy elég erős pofontot az én egyetlen Nanámtól.

-Ezt mi a halálért kaptam??!!-ordítottam a lányra.

-Amiért ilyen hülye vagy!-kaptam vissza az előzőt.

-Tudom...-fáradtan forgattam a szemem-Egy romhalmaz vagyok...-oda sétáltam az ágyhoz és eldőltem rajta.A csajok kíváncsian néztek rám.

-Baj van?-szólalt meg először Asumi.

-Ó ha ti azt tudnátok!-dünnyögtem lecsukott szemekkel.

-Időnk mint a tenger,úgyhogy mond!-szólt szinte parancsoló hangon Sora.

 -Hát legyen!

Nagy vonalakban össze foglaltam nekik azt amit Arianától tudtam ma meg.Eléggé sokkolva érte őket az információ,így percekig csak csendben ültünk az ágyon.

A döbbenetből elsőként Sora eszmélt fel.

-És te tényleg ezt akarod?MEGINT elakarod veszíteni Castielt?-a megint szót a kelleténél kicsit jobban kihangsúlyozta.

-Nem...-kezdtem volna,de félbe szakított a lilaság.

-Akkor?

-De meg kell őt védenem és amíg szeretem nem biztos,hogy képes vagyok rá.

-Ezek szerint döntöttél...-mondta már majdnem suttogva Asu.

-Igen.-amikor ezt kimondtam jött egy üzenetem.

-Kitől jött?-kérdezte Nana,de nem válaszoltam csak chatelni kezdtem.

Eldobtam a telefonom majd könnyezve elterültem az ágyon.

-Mi történt?-érdeklődtek egyszerre.

-Olvassátok el és megtudjátok!

Felvették a földről a mobilom és főlé görnyedve olvasták az üzeneteket.  

Amikor a végére értek egyszerre kezdtek beszélni ezért a fejemre húztam egy párnát.

-Lányok!Egyszerre csak egy!Így is hasogat a fejem!

-Bocs.De miért nem mondtad el neki az igazat?(Asu)

-Mert ellenezné,én pedig már döntöttem.

Ezzel le is zártam a témát.

Az egész éjszakát átbeszélgettük.Én elmeséltem részletesen az én szemszögemből a parkos incidenst,Nana beszélt a Kentinnel való kapcsolatáról,aminek őszintén örültem,mert Kentin a hallottak alapján csak jó irányba változott.Asu pironkodva elmesélte,hogy mostanában egyre többet beszélgetnek Lysanderrel és,hogy nagyon megkedvelte.Ezek szerint a barátaim boldogok csak én nem.De végül is én kevertem magamnak a szart....